Gyorsmenü

SZIE-Selye együttműködés – indul a révkomáromi vidékfejlesztés

Szent István Egyetem (SZIE) Kárpát-medencei szerepvállalásának legújabb célközönsége a felvidéki magyarság, melynek mentén a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (GTK) a révkomáromi Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karával együttműködésben szeptembertől tervezi megindítani a vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakot a felvidéki városban.

A Selye János Egyetem február 14-én megtartott nyílt napján a Szent István Egyetem részéről Dr. Káposzta József dékán, Dr. Péli László egyetemi docens és Balog Eszter, a Kárpát-medencei Agrár és Vidékfejlesztési Innovációs Központ vezetője vett részt az új képzés népszerűsítésének jegyében. Az eseményre több száz jelentkezés előtt álló fiatal érkezett. A SZIE-Selye stand az egyik leglátogatottabb helyszíne volt a rendezvénynek. A külhoni fiatalok nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal tekintettek az újonnan induló képzésre. A Révkomáromba tervezett alapszak leendő hallgatói – más határon túli területeken tanuló SZIE-s társaikhoz hasonlóan – videokonferencia rendszer segítségével vehetnek majd részt azokon az órákon, melyeket oktatóik Gödöllőről tartanak, ezzel is erősítve szülőföldön maradásukat.

A SZIE-GTK számára nem ismeretlen az újabb külhoni feladat, ugyanis nagy múltra visszatekintő tapasztalattal rendelkeznek a témában az egyetem székelyföldi képzése kapcsán. Jelenleg is nagy sikerrel fut csíkszeredai vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzésük.

A Szent István Egyetem a Kárpát-medencét egy egységes térben értelmezi. Ezen elvek mentén működteti külhoni hálózatát, melynek kárpátaljai, székelyföldi és vajdasági lábához csatlakozott a révkomáromi helyszín. A felvidéki szerepvállalás következő eleme a szintén idén ősztől indítani tervezett kertészmérnöki alapképzés lesz a Kertészettudományi Kar gondozásában, akik ugyancsak gyakorlottak a határon túli oktatásban, hisz sokéves tapasztalatukat jelenleg is folyó képzéseik mentén gyarapítják Beregszászon és Zentán.