Gyorsmenü

Tradíció és Innováció 2016

Három évtized a gazdaság- és társadalomtudomány szolgálatában

A Magyar Tudományos Akadémia kiemelt eseménysorozatának a „Magyar Tudomány Ünnepe 2016” című rendezvénysorozatnak keretein belül a Szent István Egyetem Gazdaság – és Társadalomtudományi Kara 2016. november 24-én megrendezte a „Tradíció és Innováció 2016 – Három évtized a gazdaság– és társadalomtudomány szolgálatában” című ünnepi konferenciáját.

A rendezvény plenáris részén, - melynek a Kari Tanácsterem adott otthont – a Kar eddigi dékánjai (Dr. Székely Csaba egyetemi tanár 1990-1996; Dr. Molnár József egyetemi tanár 1997-2004; Dr. Villányi László professzor emeritus 2004-2013), valamint a jelenleg regnáló dékán (Dr. Káposzta József 2013- ) tartottak ünnepi előadást a Gazdaság– és Társadalomtudományi Kar (GTK) múltjáról, jelenéről jövőjéről. Az eseményen a Kar volt és jelenlegi oktatói, munkatársai, valamint meghívott vendégeink képviseltették magukat.

Ezt követte a koszorúzás az emlékfánál, ahol azon kiválóságainkról emlékeztünk meg néhány percben – Dr. Káposzta József dékán úr közreműködésével –, akik sajnos már nem lehetnek velünk. A közelmúltban hunyt el három nagyszerű professzorunk (Dr. Pethő György professzor emeritus, Dr. Knoll Imre professzor emeritus, Dr. Nagy Emil professzor emeritus) az ő neveik is az emlékfa ágain szerepelnek már.

Az intézeti rendezvények ezután következtek, ahol mind a négy intézet (Közgazdaságtudományi, Jogi és Módszertani Intézet, Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet, Társadalomtudományi és Tanárképző Intézet, Üzleti Tudományok Intézete) az intézetigazgatók (Dr. Ugrósdy György, Dr. Káposzta József, Csehné Dr. Papp Imola, Dr. Zéman Zoltán) vezetésével szekcióüléseken folytatta a szakmai munkát. Fontos szerepet kapott ezen programokon a generációk megismertetése egymással, tanulás és tapasztalatszerzés elődjeinktől, professzorainktól, és egy potenciális jövőkép megalkotása fiatal kollégáink számára. A beszélgetések a szakmaiságon túl nagyon őszinték és jó hangulatúak voltak.

A konferencia 15:15-kor ünnepi állófogadással zárult, ahol a négy intézet dolgozói ismét együtt lehettek és ahol közösen megvitathatták a nap főbb eseményeit.

Fodor-Borsos Eszter
fotó: Balázs Gusztáv

Kategóriák:
Tradíció és Innováció 2016 (fotó: Balázs Gusztáv)